Az első tanítási napot megelőzően tanévnyitó Veni Sancte-ra jött össze piarista iskolánk a Szent Imre Katolikus Általános Iskolával együtt a Nagytemplomban. Bábel Balázs érsek atya volt a főcelebráns, aki együtt ünnepelt velünk, kecskeméti katolikus iskolás tanárokkal, szülőkkel és diákokkal az Úristen Szentlelkét hívó szentmisében.Read More

Idén szeptemberben lesz a szenegáli Ziguinchorból Dakarba tartó Le Joola hajó tragikus balesetének tizedik évfordulója. A halálos áldozatok között volt öt olyan fiatal is, akik azért utaztak volna Dakarba, hogy a piarista rendben megkezdjék prenoviciátusukat.Read More

Kolozsváron, a szellemi hatását mindmáig éreztető volt piarista „fészekben” is megemlékeztünk augusztus 25-én Kalazanci Szent Józsefről, halálának (1648. augusztus 24-ről 25-re virradó éjszaka), azaz égi születésnapjának 364. évfordulójáról.Read More

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom