Összes hír

NID-1680_nyertes_fekvo

Lukács László: Megvan a készség a nyitott, elfogadó, kritikus párbeszédre

A közelmúltban kihirdették a Vigilia folyóirat Hit Éve kapcsán kiírt pályázatának eredményét. A Sapientia dísztermében rendezett értékelő és díjátadó ünnepségen Görföl Tibor vehette át az első díjat „Az identitás és a végérvényesség ajánlata. A kereszténység a modernitás európai kultúrájában” című munkájáért.Második helyezett lett Török Csaba...

NID-1679_Kecskeméti_piar

Sajátos nevelési igényű diákok oktatásának segítése indul Kecskeméten

Február elején indította el a Kiskőrös-kecskeméti EGYMI-vel és a Petőfi Sándor Általános Iskolával, valamint a Bocskai utcai óvodával közös uniós projektjét a Kecskeméti Piarista Gimnázium. A projekt célja a sajátos nevelési igényű diákok oktatásának és nevelésének segítése.

A privigyei szellemkönyv

Érdekesség a Piarista Múzeumból: a privigyei ”szellemkönyv”

A „privigyei bibliára” vonatkozó legenda a Kada István halálát követő évből, 1696-ból származik, és a protestáns tanokkal szemben kiáll a purgatórium létezése, a Mária-tisztelet és a miseszándék hatékony ereje mellett.

NID-1677_jobarat

Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratról

A két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be a közelmúltban a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk....

XVI. Benedek pápa

Köszönjük, Szentatya!

A piarista rend generálisi kongregációjának üzenete
1 201 202 203 204 205 295