Összes hír

NID-2287_plebanosi-beiktatas_GL

Bábel Balázs beiktatta Görbe Lászlót, a Szentháromság Piarista Templom új plébánosát

2016. november 5-én Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepélyesen beiktatta Görbe Lászlót, a kecskeméti Szentháromság Piarista Templom új plébánosát.
NID-2286_Kovacs_M_1

Minikonferencia Szegeden a 100 éve született Kovács Mihály tiszteletére

A Piarista Rend Magyar Tartománya és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság november 10-én, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításának helyet adó Szent-Györgyi Albert Agora kamaratermében minikonferenciát tart a 100 éve született Kovács Mihály tudós piarista, tanár emlékére.
NID-2285_IMG_7252

Piarista tanoda nyílt Sátoraljaújhelyen hátrányos helyzetű gyermekek részére

A piarista rend 1992 óta van jelen Sátoraljaújhelyen, ahol kollégiumot működtet.  2014 augusztusában a piarista misszió egyik fő céljaként fogalmazta meg, hogy a rendalapító Kalazanci Szent József szándékát beteljesítve a legszegényebbeknek is elvigyék Jézus hírét, s felkarolva őket, közösen keressék a teljes élet felé vezető...
NID-2284_Ham_Janos_1

Lezárult Hám János boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakasza

Schönberger Jenő püspök október 28-án átadta a Szenttéavatási Kongregációnak azt az iratköteget, amely Hám János püspök boldoggá avatási folyamatának egyházmegyei szakasza során készült.
NID-2283_IMG_1462

Jelenits István az 1956-os forradalom és a költészet kapcsolatáról

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján a számtalan visszaemlékezés, értékelés mellett természetesen az a kérdés is felvetődik, miként jelent meg ez a világtörténelmi esemény a magyar költészetben. Jelenits István piarista szerzetest, tanárt és költőt kérdezte a Magyar Kurír.
NID-2282_Nadas_Laszlo_level_Rozikanak

Palackposta a kecskeméti piarista iskolában

Nemzeti ünnepünk 60. évfordulójának tiszteletére a Kecskeméti Piár dísztermében Nádas László Munkácsy-díjas formatervező, Budapesten élő iparművész képeiből nyílott kiállítás “Palackposta… Levél Rozikának a múltról és 1956-ról” címmel. A kiállítás megnyitón a képek alkotója személyesen beszélt ’56-os élményeiről és a látható képek, metszetek megalkotásának történetéről.
NID-2281_IMG_7888

Idén két fehérbor nyerte el az év Piarista bora címet

A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett borválogatás díjazottjai kedden, október 25-én vehették át a boraikat kitüntető oklevelet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Aulájában. A győztes borok az év Piarista boraként kerülnek forgalomba.
A "GÖDI JELENLÉT": Pelyhes Gábor, Meyer Tamás, Dekiszkyné Fejér Rita, Valaczka János SP

Szakmai napot tartottak Gödön a szakképzésről

A 25 éves fennállását ünneplő Gödi Piarista Szakképző Iskola jubileumi rendezvénysorozatának következő állomásaként október 21-én párbeszédet kezdeményezve szakmai napra hívta a szakképzésben szerepet vállaló egyházi intézményeket, a szakképzés állami felelőseit és a gazdasági élet képviselőit.A Magyar Kurír beszámolója.
NID-2279_Piaristak_MA_16_osz_borito

Megjelent a PIARISTÁK MA őszi lapszáma

Megjelent a Piaristák MA harmadéves magazin őszi lapszáma. Elérhető a piarista intézményekben, plébániákon, könyvtárakban, bizonyos egyetemeken.
1 128 129 130 131 132 295