Összes hír

vac_unnepi_mise2

Piaristák újították meg fogadalmukat a váci székesegyházban

Ünnepi szentmisét tartottak március 24-én, pénteken délelőtt a váci székesegyházban. A szertartás keretében a püspöki városban szolgáló piaristák megerősítették, illetve megújították fogadalmukat annak emlékére és tiszteletére, hogy 400 évvel ezelőtt hagyta jóvá a piarista kongregációt V. Pál pápa.
gode_edit_kommunizmus

Érzékenyítés: A Kanizsai Piárban is kiállították a kommunizmus rémtetteit bemutató tablókat

Január végétől egy hónapig volt látható a Keskenyúton Alapítvány Délvidéki Magyar Golgota című vándorkiállítása a könyvtárban. A tárlathoz kapcsolódó versenyen a nagykanizsai piarista iskola több csapata is dobogós helyen végzett. A tablókat a napokban az iskola főépületében is kiállították, így még több tanuló szerezhet tudomást a...
19_embl_2

Német diáklaborok találkozóján jártak a kecskeméti Piarista Iskola tanárai

Az Erasmus plus pályázat támogatásával a Lernort Labor – Németországi Diáklaborok Szövetsége éves találkozóján jártak a kecskeméti Piarista Iskola – Öveges Diáklabor munkatársai. A labortalálkozó utáni napokban ezen felül még meglátogattak több hasonló intézményt Heidelbergben és környékén.
Labancz Zsolt

„Diákokra szabott világot közvetíteni” – a piarista iskola dicsérete

Jubileumi évet írunk: négyszáz esztendeje alapította Kalazanci Szent József a piarista rendet, akit 250 éve avattak szentté, a budapesti Piarista Gimnázium pedig 300 éves fennállását ünnepli jelenleg. Ezen alkalomból Labancz Zsolt tartományfőnökkel a Heti Válasz munkatársa a kegyes atyák nevelési elveiről, a PISA-tesztről és a migrációról beszélgetett:
Etele György SchP

Elhunyt Etele György piarista szerzetes, nyugalmazott tanár

2017. március 18-án hajnalban életének 93. évében, szerzetességének 75. és papságának 69. esztendejében elhunyt Etele György piarista szerzetes, nyugalmazott tanár, a budapesti rendház tagja.
nagy_attaila_klapka_rehab

Hatvan év után rehabilitálták a kecskeméti Piarista Gimnázium kizárt diákját

Március 15-i ünnepségükön rehabilitálta a kecskeméti Piarista Iskola Taska László nemzetőr őrnagyot. Az iskola egykori növendékét 1957-ben, a MÚK mozgalom egyik kecskeméti vezetőjeként zárták ki az intézményből. Hatvan év elteltével fogadta vissza a rend öregdiákjai közé.
kissb_attila_hunyadi

Jubileumi díszelőadást tartottak az Erkel Színházban

A váci Piarista Gimnázium újraindulásának 25. évfordulója alkalmából díszelőadást tartottak március 12-én 18 órától a budapesti Erkel Színházban. A zártkörű eseményen Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját mutatták be a váci piarista „nagycsaládnak”.
henri_boulad

MEGHÍVÓ: Henri Boulad SJ előadása a váci Piarista Gimnáziumban

Henri Boulad jezsuita atya  Az Egyház és Európa mai helyzete és jövője címmel előadást tart 2017. március 17-én 18 órától a Váci Piarista Gimnázium dísztermében (2600 Vác, Konstantin tér 6.). Részletek a cikkben.
Kecskeméti fogadalom megújítás

A 400 éves jubileum ünneplése Kecskeméten

Március 6-án, a jubileumi év központi napján a kecskeméti Piarista Rendház szerzetesei ünnepélyes formában, nyilvánosan megújították szerzetesi fogadalmaikat a Szentháromság Plébániatemplomban. A szertartás főcelebránsa és szónoka Szabó István SchP házfőnök úr volt.
1 122 123 124 125 126 295