Állami kitüntetést kapott Sárközi Sándor piarista szerzetes

piarista.hu > Állami kitüntetést kapott Sárközi Sándor piarista szerzetes
sakrozi

Magyar Arany Érdemkereszt kintüntetést vehette át Sárközi Sándor piarista szerzetes, a csíkszeredai Piarista Tanulmányi Ház vezetője, a Márton Áron Főgimnázium és a Csíkszeredai Csángó Kollégium önkéntes tanára.

Áder János köztársasági elnök által a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában március 31-én. Az elismeréseket ünnepélyesen a Mikó-vár Bástyatermében Tóth László főkonzul adta át a díjazottaknak. A kitüntetetteket Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök is köszöntötte.

Sárközi Sándor laudációjában elhangzott: 1953. november 22-én született Kecskeméten tisztviselő családban. A négy fiú között ő volt a család Benjaminja. Délvidékről származó édesanyja lelkébe csöpögtette a Kárpát-medence szeretetét. Szívesen tanult. Diákkorában gyermekeket korrepetált. A kecskeméti piarista gimnáziumban érettségizett. 1974-ben lépett be a piarista tanítórendbe. 1981. február 22-én pappá szentelik. A teológia mellett az ELTE magyar-német szakára járt, ahol 1982-ben diplomázott.

Élete alakulását jelmondata szerint élte: „arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek” (1Pt 3,9). Munkahelyei változatosak voltak, bár mindvégig magyar-német szakosként dolgozott. Tíz évig a kecskeméti piarista gimnáziumban, kilenc évig Szegeden, ahol a Sík Sándor Piarista Egyetemi Kollégium vezetésével is megbízták. Innen a mosonmagyaróvári piarista gimnáziumban kap tanári és házfőnöki megbízást öt évig. Két évig a gimnázium igazgatója. Elfoglaltsága mellett a ’89-es változások nyomán a Kárpát-medence lett kedvenc nyári missziója. Főleg Kárpátaljára, Ungvárra és a környéki falvakban végez lelkipásztori kisegítést. Nagy lelkesedés töltötte el, hogy a rend egy évre elküldte Erdélybe „turnézni”, azzal a céllal, hogy keresse fel a piaristák helyeit, mérje fel a lehetőségeket.

Csíkszeredába 2006 februárjában látogatott, ahová a piaristákat Ft. Darvas-Kozma József esperes-plébános hívta. Urbán József tartományfőnök és a rendi káptalan két piarista, dr. Kállay Emil és Sárközi Sándor letelepedését hagyta jóvá. Kezdetben a plébánia vendégszobáiban laktak. Időközben a plébános felújíttatta számukra a visszaszolgáltatott Róm. Kat. Főgimnázium területén fekvő gazdasági épületet, amely 2007 októberére készült el. Az itt kialakított Piarista Tanulmányi Ház lelki, szellemi és szabadidős lehetőségeket, programokat kínált és kínál a betérőknek. Emellett bekapcsolódtak a katolikus Segítő Mária és az állami Márton Áron Gimnázum diákjainak lelki gondozásába. Segítenek a lelkipásztorációban, eljárnak a város különböző iskoláiba és bentlakásaiba, segítik a fiatalok emberi és hitbeli elmélyülését, a vallásosság, a tudományok és a játkosság jegyében. 2015-től Kállay Emil betegsége miatt Sárközi Sándor magyar-német, hittan szakos középiskolai tanár maradt egyedül a csíkszeredai Piarista Tanulmányi Házban. Azonban nem unatkozik, mert 2010-ben bekapcsolódott a Krisztus világa keresztény családok folyóiratának szerkesztésébe és lektorálásába. Kedves írásai többek közt a Születésnapi csokor, Jeles napok, Székely értéktár, Budapesti értékek, Hungaricumok a Kárpát-medencében.

Megszerette a Székelyföldet, ahol hivatását éli. Erről személyes hangvételű sorai tanúskodnak: „Cinkék röpködnek a ház előtti bokrokon, szól a déli harangszó, le-föl járok házunk előtt. Piaristaként a ferences Somlyó közelében. Jól megférünk, immár pár éve. Asztrik, Anaklét, Arthur, Ambrus, hogy csak az ABC elejét említsem… Szerzetes a szerzetesek közt. Már rendalapítónk, Kalazancius nagyra becsülte Franciscust, többször elzarándokolt Assisibe, a szegénység radikális szeretetét tőle tanulta. A gyerekek szeretetét pedig még otthonról, a katalán Peraltából, a nyolcgyerekes családból hozta magával. Országot váltott, de szívet nem.” Csíksomlyó erőterébe került, ahol minden papnak dobog a szíve, kivált mikor először mutat be szentmisét a kegytemplomban. Sándor atyát a hívek áhítata fogta meg. Elsőszombati liturgiák, tömegek zarándoklatai, buzgó énekei. Közben gyóntat pedagógusokat Sepsiszentgyörgyből, asszonyokat-férfiakat Gyimesekből, idegenbe készülő édesanyákat, munkanélkülieket, fiatalokat és gyermekeket, akik ide húzódnak, hogy „Mária köténye védőn takarja be” őket és közeli-távoli szeretteiket. Miközben fárad, ő is fellélegzik. Ezért is tudott bekapcsolódni a Mária Rádió helyi műsorába, ahol kedvenc szépirodalmi olvasmányairól, klasszikusokról és modernekről beszélget-felolvas Ferencz Kornéliával. S

zívet megmozgató írások közepett zeneirodalom gyöngyszemei is felhangzanak. A piarista „pietas” vallásosság mellett a piarista „litterae” tudománytisztelet is szót kap. A kultúra megbecsülése, egy imádságos rádió keretein belül. Majd a délelőtti gimnáziumi órák, délutánonként a korrepetálások a Csaba testvér által létrehozott Szent István Otthonban a megalakulás heteitől. Azóta délutáni-esti tantárgyi segítések, lelki beszélgetések gyerekekkel, nevelőkkel. A Millenniumi templom alagsorában a Márton Áron Férfiak Szövetségében vagy az Oltáregylet-Nőszövetségben előadást, előadás követ. Vasárnap pedig Szécsenyben az elmélkedésben gazdag szentmise. Tizenöt év és mennyi minden van, amiről szólni kellene, szólni lehetne. 

Forrás: romkat.ro